hétfő, november 06, 2006

Oktober 18. szerda – A La Carré IOT első meccse:)

Már reggel az esti meccs lázában égtem:). Szerencsére jól kialudhattam magam, mert csak fél 1-re kellett bemennünk az International marketing konzultációnkra. A feladatunk annyi lesz, hogy valamelyik multi nemzetközi marketingjét kell bemutatnunk egy ppt-prezentáció keretében. Felmerült, hogy esetleg Magyarország országimázs-marketingjét mutatnánk be, a tanár is pártolta az ötletet, úgyhogy végül lehet, hogy ennél maradunk. Legalább a belga osztálytársainknak mutathatnánk valamit a mi szeretett országunkból:). Konzultáció után sikerült elcsípnem Eddyt, és mondtam neki, hogy jó lenne, ha tudna nekem szerezni egy számítógépet otthonra. Talán összejön a dolog (bár eddig semmi jele ennek – nov. 6.). Azt is kérdeztem tőle, hogy mit kell tennem azért, hogy a második félévre is maradhassak itt, mert nagyon élvezem az itteni életet és a nyelvtanulás szempontjából is sokkal jobb lenne 10 hónapot maradni, mert ez az 5 hónap tutira semmire nem lesz elég. Azt mondta, hogy részükről mindenképp maradhatok, nem gond, csak otthon kell kérdezősködnöm. Meglátjuk mi lesz… (Tudom, hogy ti is örülnétek, ha még maradnék.:)
Délután egy kis net, aztán hazaugrottam még enni valamit francia előtt. A franciára eleve úgy mentem, hogy utána rogton indulunk a meccsre fél 9-kor az Operától. Persze mindenki késett, ugyhogy esély se volt időben elindulni. Ráadásul még a busz se tudott elindulni, mert egy barom beparkolt az út közepére és tőle nem fért el a busz. Nekünk egyre sürgősebbé kezdett válni a dolog, mert fél 10-kor kezdődött a meccs és a pálya a város túlsó végén van az egyetemi campusban. Nem volt mit tennünk, 5-en voltunk, mind bezsúfolódtunk egy Mercedes taxiba és megkértük a sofőrt, hogy tempózzon (Gáz Csucsu!:). 10 perc alatt ott is voltunk, ennek fejenként 4 euró volt az ára… Nagyjából 5 percünk maradt átöltözni és bemelegíteni. A kezdés előtt négyen négyféle nyelven magyarázták a szabályokat, hogy mit lehet csinálnom meg mit nem, mondhatom megnyugtató érzés volt. Ennek egyenes következményeként a második percben rúgtak is egy gólt bedobásból. A kis szemét izomból rárúgta én meg véletlenül beleértem és rólam bepattant. Katasztrófa! Azt se tudtam mi van! Az első 5 perc azzal ment el, hogy észhez térjek és felvegyem a ritmust. Hál' istennek kibekkeltük az első perceket, nem jött újabb gól, annak ellenére, hogy a másik csapat összeszokott társaság látszatát keltette és szépen, okosan játszottak. Nekünk meg ez volt az első meccsünk ebben az összeállításban. Aztán jött az egyenlítés, majd a félidő végére már mi vezettünk!!! Két-három komoly védéssel azt hiszem sikerült jóvátennem a meccs eleji elalvásomat. A szünetben dicsértek a többiek, mondták, hogy ne aggódjak az első gól miatt, meg hogy elég szemét volt a gyerektől, hogy megjátszotta ezt, de hát neki volt igaza, mert bejött. Kezdtek belejönni a játékba a mieink is, de látszott, hogy a vége kemény lesz, mert komoly kondícionális problémáink voltak. A második félidő elején kiegyenlített az ellenfél és innentől kezdve felváltva estek a gólok, de a vezetést nem tudták egyszer sem átvenni. Christian volt a csapat legjobbja, hajtott mint az őrült, hátulról irányította a többieket, szerelt, cselezett, ha kellett előrement, kontrazott, és ráadásul még két gólt is lőtt. Javi is ügyesen nyomta és két góljából az egyik iszonyatosan nagy volt, kb. 10-12 méterről csőrrel rúgta, teljesen váratlanul. Végül 7-5-re nyertünk, a további gólokról nem tehettem, vagy tiszta helyzetből rúgták vagy fedésből és nem láttam semmit. Volt még egy-két komolyabb védésem, de a második félidőben már kevesebb dolgom volt, mint az elsőben (ellenére a kapott góloknak:). Szóval nyertünk és ennek nagyon örültünk! Mindenki megdicsért, úgyhogy már annyira nem bánkódtam az első gól miatt, azt hiszem utána többszörösen jóvátettem a hibát és hát végül is nyertünk, ez a legfontosabb:):):)!!!
Meccs után rohantam a buszhoz, mert nem tudtam mikor megy az utolsó előtti. Nekem mindenképp azzal kellett volna mennem haza, hogy a következővel még be tudjak menni a városba, miután megvacsoráztam és lezuhanyoztam. Sajnos ezt lekéstük, úgyhogy vészforgatókönyvet kellett összeállítanom. Felhívtam Carlost és megkérdeztem, hogy lezuhanyozhatnék-e nála és hogy tudna-e adni nekem egy váltás pólót. Természetesen igen volt a válasz, úgyhogy megnyugodtam. Egyedül az otthon maradt söröket bántam egy kicsit…
Az esti buliról előzetesen mindenki azt mondta, hogy az év bulija lesz az itteni közgázon. Meg kell nézni, nem hagyhatjuk ki:)!!! Zuhany meg pólóváltás után fél egy körül értem oda. Mindenki kint volt az utcán a partyhely előtt és szitkozódtak, hogy miért fizettek 8 eurót ezért a s***ért. Rengetegen voltak bent, se hely se levegő nem volt, ráadásul még a zene is rossz volt. Én jót röhögtem magamban, mert én már előre kijelentettem hogy nem fogok bemenni, és lám igazam lett:). Szóval kint iszogattunk a közgáz épülete előtt, aztán 2 körül elindultunk a Carréba. A paki előtt meg az egyik kereszteződésben tömörültünk. Ott volt mindenki aki számít:)! A spanyolok tukmálták belém a whisky-colát (na jó, annyira nem kellett tukmálni:), meg a kalimotxot, plusz a pakinál utánvásároltam a söröket:). Nehezen indult, de mégiscsak szép kis este kerekedett ebből a szerdából is. Még az se rontotta el a jókedvemet, hogy a második kapott gólunknál szépen visszafordult az ujjam, mert rosszul értem a labdához és ekkorra már kb. a másfélszeresére dagadt és kezdett átmenni zöldes-barnásba:). A hideg sörös dobozzal ápolgattam:). Végül a Soleilben kötöttünk ki megint, ott voltunk zárásig, tánc-tánc-táncika:). Utána még az utcán beszélgettünk és végül csak 9 körül értem haza. Mondhatni szokás szerint…;):)

5 Comments:

Anonymous Névtelen said...

csak szakmailag elmondom.,h Mo országimázsról írom a szakdogámat,szóval tudok küldeni vmit,ha kell. Írjál ha aktuál,meg amúgy is ...

7:29 du.

 
Anonymous Névtelen said...

Ha maradnál még (én örülnék a legjobban:)), érdemes meggondolnod, h ne magyarokkal költözz össze. Nyelvtanulásnak csak így van értelme. Énnn tudomásom szerint....

A meccshez gratula, ebcsont beforr, hős vagy! A terjedelem is rendben volt, egyértelmű fejlődést állapíthatok meg.

Az országimázs projektbe pár képet tehettek az utóbbi 6hét pesti eseményeiből. pl a franciák tuti értékelik:)

1:01 de.

 
Blogger NagyLaca said...

Ricsi!

Kell a segitséged mindenképp, légyszi kuldj anyagokat az emailcimemre!!!

Béla!

Természetesen ha maradok, akkor egyedul maradok, mint magyar, szoval nem all fenn az osszekoltozés lehetosége mas magyarokkal...

Mindenki!!!!

Senki sem kivancsi arra, hogy mit rejt az IOT rovidités a csapatnevunkben??? He? Ha nem hat nem...
Varom a tippeket;)!

4:35 du.

 
Anonymous Névtelen said...

vannak ötleteim:)

Igyunk Otthon Törkölyt

International Orthopedic Team

Igen Ostoba Tuskók

mára elég lesz...

10:03 du.

 
Blogger NagyLaca said...

A masodikkal igen kozel jartal a megoldashoz (csak a masodik szo nem stimmel, illetve addig jo,hogy or...;) ,és a tobbi is nagyon tetszik. Latom még mindig rendesen meg vagy faradva:).

10:51 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home