hétfő, november 06, 2006

Október 20. péntek - Crazy night!!!:)

Fél 11-től service marketingünk volt, szóval 10-kor kénytelen voltam felkelni… Nagy szenvedés volt végigülni a két órát, valahogy most olyan érthetetlenül magyarázott a tanárnő (bár könnyen lehet, hogy a hiba az én készülékemben volt:). Próbáltam figyelni, de mellettem ült Charlie, egyik belga osztálytársnőm és folyamatosan beszélgettünk. Mellette ült még Maria és Ranga is (Maria belga, Ranga pedig luxemburgi), úgyhogy minden adott volt ahhoz, hogy az óra helyett beszélgetéssel töltsük az időt:). Egy szó, mint száz nem sok minden maradt meg abból, amit a tanárnő megpróbált beleerőltetni az agyamba ebben a 2 órában. Estig neteztünk, aztán hazamentem ettem egy kicsit, de épp csak annyit, hogy ne haljak éhen, mert Javihoz voltam hivatalos vacsorára:). 9 előtt el is indultam otthonról egy kis hússal (legyen már valami sütnivalóm:) és sok-sok sörrel felpakolva. Christian albérlete útba esik, ezért először hozzá ugrottam fel és együtt mentünk Javihoz. Pata volt a ma esti menü. Teljesen rendben volt, be is toltam egy nagy adaggal. Én azon szörnyülködtem, hogy Chris milyen gyorsan eszik (szó szerint zabál), ők meg azon, hogy mennyi sót raktam a tésztámra, merthogy az milyen egészségtelen. Erre csak annyit mondtam, hogy lehet, hogy egészségtelen, de én szeretem érezni az ízeket:). Mondjuk ez a kis só valószínűleg nincs annyira egészségtelen, mint az a rengeteg kalimotxo, amit hetente megisznak:). Úgy belaktunk, hogy moccanni se bírtunk. A sör se csúszott, egyszerűen nem volt neki hely:). Javi csak egy sört ivott, Chris pedig egyet se kért, mert rumos-kólázni akartak. Szóval rám maradt 7 sör. Sebaj, ez legyen a legnagyobb gondom:)! 11 után átmentünk a lengyelekhez, mert még korábban írt Anna, hogy náluk van a pörgés és szeretettel várnak minket is. Mire odaértünk már kint táncoltak az ablakban, meg az összes lengyel vodka is elfogyott. Épp annyi maradt az egyik üveg alján, hogy azért még megízlelhettem. Nagyon komoly. Nem is hasonlít a Magyarországon kaphatóakhoz. Kicsit édeskés az utóíze és érződik, hogy ezt valóban gabonából készítették, nem a szokásos víz-finomszesz-vodkaaroma párosításról van szó:). Szép lassan mindenki befutott, az igazi kemény mag: az olasz banda (Erika, Sabrina, Paola, Peppe), a kanadaiak (Pat, Olivier), a lengyelek már természetesen ott voltak (Anna, Ola, Josephine, Karol, Tomek), a spanyolok is(Chris, Javi és Carlos) na és persze Melinda és én is.
Jó kis hangulat kerekedett, de lassan mindenkinek elfogyott az itókája, nekem is már csak 2 söröm maradt, ezért fél egy körül nekivágtunk a Carrénak. Christiannal előrementünk és útközben megpróbáltunk stoppolni, nem mintha messze lenne a Carré:). Amikor megérkeztünk a Carréba meglepődve láttuk, hogy Marta, Rocío, Sofia, Sara és Tete pizsamaalsóban nyomják a partyt az utcán:):):). Nagyon kivoltak, jót röhögtem rajtuk:). Egész este az utcán voltunk, hol a paki előtt tömörültünk, hol egy bár előtt, de akárhogy invitáltam a lányokat táncolni, valahogy most senki sem akart. Őrült egy este volt. Carlos átcserélte a farmernadrágját Marta rövid pizsamaalsójára és abban nyomta egész este… Engem majdnem összevertek a gyökér belgák, mert nem tudtam franciául … Sofia bement táncolni egy bárba, rosszul lépett és kiment a bokája… Végül a mentők vitték el, nagyon sírt szegény, de mi mindannyian azt hittük semmi komoly, csak túlreagálja a szitut, mert részeg. Marta azért vele ment a kórházba, természetesen Carlos nadrágjában, és a nadrágban Carlos mobiljával és lakáskulcsával… Ezután folytattuk a pörgést az utcán, én egy dán arccal beszélgettem vagy 20 percet Magyarországról, de a részleteket ne kérdezzétek… 6 körül ért véget számomra ez az este. Erősen megfáradtam:):):). Végül Christiannal aludtam.

6 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Ezen a napon is sokat neteztél:/

A "jó vodka" krumpliból van - pont úgy, mint a krumplileves. De ebben Ricsi lesz szakértő nemsokára. Feltéve, ha nem a hamisítványokat próbálja ki. Erre télleg oda kell figyelni!!!

"A sör se csúszott, egyszerűen nem volt neki hely" ILYEN NINCS, VAZZE!!!

show kérdésben igazat kell adnom mediterrán barátaidnak. Esetleg felemlegethetem Milán paprikáskrumpliját, alátámasztandó a teóriát...

1:19 de.

 
Anonymous Névtelen said...

Jó is dánokkal beszélgetni Mo-ról,én is megtettem egyszer szalókon,ha emlékeztek:)

10:07 de.

 
Blogger NagyLaca said...

Béla!
A vodka alapanyaga nem szentiras, lehet krumplibol és gabonabol is, nemrég olvastanm errol egy cikket... A lényeg, hogy nagyon finom volt!

Rics!

Emlékszem:).

2:47 du.

 
Blogger NagyLaca said...

Ja és Béla hidd el, hogy van olyan, hogy betolsz egy extra tanyér tésztat és egyszeruen két korty utan azt érzed, hogy nem tudsz tobbet inni... Persze ha varsz 10 percet mar mindjart mas a menyasszony fekvése:).

4:30 du.

 
Anonymous Névtelen said...

Én azt mondom, a vodkaügyet bízzuk Ricsire!

Laca te is csak a legendák alapján tájékozódtál aznap este. Mikor szinkronhányás volt a sátor mögött:))
13, ugye?:)

Nem is tudom, miért mutatkozom ilyen emberekkel...:)

10:09 du.

 
Blogger NagyLaca said...

Pedig eskuszom, hogy pisilésnek indult... :)

10:53 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home