2006. november 13., hétfo – angol zh, suli-betegen…:(
Fél 10-tól volt angol zh (listening comprehension), ami kevésbé volt olyan nehéz, mint amilyennek vártam (eredmény még nincs). Eléggé rosszul éreztem magam, szerintem hőemelkedésem is volt az osszes megfàzàsos tunettel egyutt (most nem részletezném:), ezért szóltam a tanárnőnek, hogy valószínűleg nem tudok bemenni a fél 1-es órára. Megértő volt és azt mondta nem gond. Audit marketingre azért még be kellett mennem, mert már két hete nem voltam, szóval… Sok mindenről nem maradtunk le, mert még mindig azzal az anyaggal foglakoztak, amit 3 hete adott ki a tanárnő, nagyjából még képben is voltam és érdemben is hozzá tudtam szólni a diskurzushoz. Az angolt ígéretemhez híven kihagytam, úgy terveztem, hogy haza is megyek, de végül a gépteremben ragadtam és neteztem. Közben azért sokat javult az állapotom a reggelihez képest, ezért bementem Current Economic Issues-ra is. Mondjuk itt csak passzív szemlélőként voltam jelen, nem igazán voltam képben az anyaggal kapcsolatban.
Utána hazamenetem, mert majd’ meghaltam már az éhségtől. Ebéd után fél 6 korul indultunk el franciára, de ilyentájt mindig tömve vannak a buszok, most is csak a harmadikra fértünk fel, emiatt már többször is sikerült elkésnünk (ami persze nem olyan életbevágó probléma, mivel a tanárnő átlagban negyed órát mindig késik…, szerintem Kajdi eltévesztette az országot:). Most még a forgalom is ellenünk volt, a hídnál és a vasútállomásnál legalább 15-15 percet álltunk, totál beállt a kocsisor. Végül majd’ egy óra alatt tettük meg a normális esetben kb. 15 perces utat. Ennek köszönhetően 45 percet késtünk az óráról… Valdas és Lukas,a két litván srác velünk egy busszal jött. Kiderült, hogy sok mindenről nem késtünk le, mert a tanár is csak 10 perce érkezett meg (mondom, hogy Kajdi2!!!!:).
Ora után még beszélgettünk egy kicsit a többiekkel, de aztán siettem haza gyógyulni.

2 Comments:
te jársz iskolába is? nem csodálom, h megbetegedtél... jóbulást!:)
6:03 du.
igen , néha... :)
2:19 du.
Megjegyzés küldése
<< Home