2006. oktober 7., szombat-az eddigi legdurvább hetem utolsó bulija:)

Túlzás lenne azt állítani, hogy végre kialudtam magam, de azért jó volt pihenni egy kicsit, nem bántam meg, hogy kihagytam a péntek estét (annak ellenére, hogy Karol és Carlos is hívott, hogy menjünk a lengyel-lakba házibuliba…). Utol kellett érnem magam az alvással, úgyhogy ez most nagyon kellett. Egy körül keltem fel végül és úgy terveztem, hogy kaja után neki kezdek a franciatanulásnak, mert jövő hét pénteken vizsgázunk az első két héten tartott intenzív kurzus anyagából, és még semmit se tudok…
Megcsináltam az ebédet (kis tészta jófajta paradicsomszósszal:), és Lacival filmeztünk evés közben (kivételesen nem Hitlerrel kapcsolatos film volt:). Evés után visszahúzódtam a szobámba tanulni, de valahogy nem akaródzott belemerülnöm a francia nyelv rejtelmeibe… Zenét hallgattam, meg az angolt nézegettem (egyelőre ennek úgyis több hasznát veszem:).
Szóval a délutánom édes semmittevéssel telt el és azon kaptam magam, hogy este 8 van és még nincs semmi programom szombat estére. Dobtam is gyorsan pár sms-t a szokásos arcoknak. Végül 11-re lett megbeszélve a találka a Katedrálisnál. Laci nem jött velünk, mert még mindig nincs teljesen rendben a torka, úgyhogy egyedül mentünk Melindával, mert Rita nem ért oda a buszhoz, mi pedig nem akartunk várni rá. A lengyelek és Christian már vártak minket, még befutott pár új arc is (természetesen két portugál srác és egy-egy olasz illetve spanyol csaj-csak hogy a közép-európai túlsúly ne tartson sokáig…). Nagy városi ünnep volt ezen a napon, rengetegen voltak az utcákon, mindenhol mécsesek voltak kirakva, nagyon szép volt. A citadellára vezető lépcső is végig volt rakva gyertyákkal, politikailag is korrekt látványt nyújtott (sajnos nem volt nálam a kamera:(). Sietnünk kellett, mert úgy tudtuk, hogy éjfélkor tűzijáték lesz a közelben. Épp hogy időben érkeztünk, az első pár rakétáról le kis késtünk. Nem volt rossz, de semmi extra, otthon augusztus 20-án jobban odateszik magukat a piroteknikusok. Tűzijáték után ingyen zene is jár a népnek, gondoltuk megnézzük mi a pálya. A zene katasztrofálisan rossz volt, ráadásul hideg is volt rendesen, úgyhogy a távozás mellett döntöttünk. Szerencsére összefutottunk Antonióval (szegénynek minden találkozásnál elnyomom a Nestea reklám szövegét - Antonio fa freddo, ami jelen esetben még éppen igaz is volt:) és ő mondta, hogy közel a Carréhoz van egy disco, ahol eclusiv erasmus-party van. Több se kellett, kaptuk magunkat és útközben újítottunk egy sört a közeli pakinál (Liégeben mindig van egy közeli paki-hehe). Egy téren megálltunk bevárni a többieket és rövid idő alatt 15-20 fősre dagadt az erasmusos társaság, hirtelen mindenki előkerült valahonnanJ. A bulihely a közelben volt, már csak azt kellett eldöntenünk, hogy bemegyünk-e. Az egyedüli visszatartó erő a 3 eurós beugró volt, de amikor mondták, hogy egy erasmus-arc van a bejáratnál és 2 euroért is beenged, akkor minden kételyünk elszállt. Itt a helyünk!!! Chrissel még látogatást tettünk pakisztáni barátainknál és utána mentünk be a többiek után. A bejáratnál tényleg egy ismerős arc volt, de ettől függetlenül maradt a 3 euro… Bent nem volt teltház, de legalább csak „mi” voltunk, nem kellett számolni a helyi gyökerekkel. A zene elég érdekesen alakult, valahogy a dj srác nem érezte, hogy mi kell a népnek, olyan zenéket tett be amikre csak akkor tudtál táncolni, ha nagyon akartál (vagy ha már mindegy volt:). Iszonyatosan keverte a stílusokat, mondtam neki, hogy légyszi valami táncolható latin muzsikát tegyél má’ be öcsisajt, de nem igazán győztem meg. Persze amikor a spanyol lányok tették ugyanezt hirtelen a Nirvana átment Shakirába:). Nem volt rossz party, gyakorlatilag végig táncoltam leszámítva azokat a pár perceket, amíg kiugrottam PakisztánbaJ frissítőért. A buli 4 körül halt meg, hirtelen mindenki jobbnak látta lelépni, úgyhogy mi sem maradtunk és átmentünk a Carréba (Solei;)). Itt már mindjárt jobb volt a zene-hehe. Reggelig nyomattuk, mint mindigJ. Melinda közben lelépett az első busszal, úgyhogy magamra maradtam a spanyol alakulattalJ. Végül fél hét körül fogtam egy buszt, azzal mentem volna haza, ha…
Ha el nem aludtam volna út közben. A busz kivitt a végállomásra az egyetemi campushoz, ki a gányba… Arra ébredtem, hogy kiesett a kezemből a mobil a busz padlójára. Meglepődve tapasztaltam, hogy totál üres a busz és a környék sem ismerős. Huh! Érdekes módon a buszvezető nem szólt semmit, lehet hogy észre se vett. Mindenesetre én odamentem hozzá és próbáltam kérdezősködni, hogy most mi van, hogy jutok vissza. Franciául válaszolt, úgyhogy kénytelen voltam magam megoldani a problémát. A megoldás roppant egyszerű volt, mivel csak a szemközti buszmegállóba kellett átkullognom és onnan indult vissza ugyanez a busz 15 perccel később. Ez a 15 perc volt életem leghosszabb negyed órája. Azt se tudtam, hol vagyok, hideg volt, fáztam és iszonyatosan álmos voltam. Kiszámoltam, hogy a 16. megálló lesz az enyém visszafelé, de út közben képtelenség volt számolni, mert alig állt meg valahol a busz. Szóval hamar elvesztettem a fonalat, ráadásul sikerült újra elszunnyadnom… Óriási szerencsémre rajtam kívül még volt egy lány a buszon és ő is pont ott szállt le ahol én, úgyhogy felébredtem a leszállásjelző csengetésére. (ebbe még bele se gondoltam, de mindenesetre érdekes lehet, hogyha összesen csak két vadidegen utazik egy buszon, és van kb. 30 megálló, akkor mennyi az esélye annak, hogy ugyanott fognak leszállni…) Necces volt, de megcsináltam. Igen, megcsináltam.:) Hullafáradtan dőltem az ágyba. Ezen a reggelen nem volt problémám az elalvással:).