szerda, december 10, 2008

szerda, június 20, 2007

A blog jövőjét illetően még nem sikerült döntést hoznom, hamarosan kiderül lesz-e mit beleírnom, illetve lesz-e időm írni. Addig is lehet csemegézni a régi bejegyzésekből!!!

szerda, március 28, 2007

Fejlemények...

Na az van, hogy kb annyi az esélyem szobàt kapni egy honapra, mint Stevie Wondernek kilöni az ötpàlcàs plüssmacit a céllövöldében... De azért még keresgélek böszen. Annyira nem csüggedek, mert Christian ugyan hazamegy pénteken, de tegnap felajanlotta, hogy maradhatnék az albijàban amig visszajön (asszem apr.18.). Mondjuk ez nekem is megfordult màr a fejemben, de màr igy is nagy szivességet tett azzal, hogy befogadott ezekre a napokra, ezért nem akartam még ezzel is elöhozakodni. Ha a tulaj is belemegy akkor itt maradok. Persze ha addig talàlok valamit (ami kb azt jelenti, hogy ma vagy holnap talàlnom kell valamit) akkor én is szivesebben megyek oda. Ha nem, akkor marad ez az opcio, àprilis màsodik felében pedig majd igyekszem bejàrni Europa eme szerencsésebb történelmi fejlödésü féltekéjét. Egyebet egyelöre nem tudok, kérem kapcsolja ki!

kedd, március 27, 2007

Breko-breko, jelentkezem

Na sziasztok! (pontosabban szia Zoli, mas ugyse hiszem hogy olvasna...:)
Szoval megèrkeztem. Es könnyen lehet, hogy hamarosan màr ismet otthon talàlom magam... Per pillanat Christiannal lakom, de ö 30-an hazamegy, ès ha addig nem talàlok albèrletet, akkor nem tudok maradni, max pàr napot mèg, ha esetleg Carlos befogad... Szoval egyelöre ez van, szàllàst keresek ezerrel, de nem egyszerü mert mindenhol csak 5 vagy 10 honapra akarnak szobat kiadni, nekem meg ugyebàr csak egy bö honapra kellene. Szoval ez nagy szivàs. Bàr azért az igazsàghoz hozzàtartozik az is, hogy otthon is lenne mit csinàlnom, szivesen mennék haza, de ha màr itt vagyok itt is szivesen maradnék. Egy biztos: most nem volt jo visszajönni, az elsö 2 nap nagyon nehéz volt, bàr mostmàr teljesen visszaszoktam és élvezem az ittlétet, csak az albérlet téma izgat. Pàr nap és minden tisztàzodik. Lehet, hogy jövöhéten màr otthon bulizok majd veletek, de az is lehet, hogy épp Amsterdam utcàit jàrom majd:). Kétségek közt, kiszolgàltatottan, de azèrt mostmàr némileg jobban érzem magam!

Vàrom a hozzàszolàsokat, hogy tudjam volt aki egyàltalàn elolvasta a bejegyzésem...

hétfő, január 29, 2007

Szolgàlati közlemény!!!:)

Ma este landola gépem Ferihegy1-en, szoval reszkess Magyarorszàg jövök!!!:)

(az utolso hetem felejthetetlenre sikerült, és meg is lesznek a beszàmolok, szoval érdemes vàrnotok rà egy-két napot,nekem elhihetitek;)

péntek, január 26, 2007

2006. januàr 22., hétfö, erasmus ebéd, francia vizsga és persze buli a Milleniumban!!!

Korai kelést követően igyekeztem még az agyamba gyúrni némi francia tudást, bár ennek a tanulásnak már nem sok értelme volt. Túl sok mindent kellett volna túl kevés idő alatt. Mission impossible...
Délre volt megbeszélve a találkozó Eddyékkel a nemzetközi iroda előtt, hogy megejtsük a búcsúebédet (remélem nekem ez még nem a végső búcsú lesz!). Jött minden karunkon tanuló erasmusos: Maria, Sandrina, Melinda, Francisco, Alberto, és jómagam:). Mivel este volt a francia vizsgánk próbáltunk franciául hablatyolni, de azért végül mindig az angolnál kötöttünk ki. De legalább már több mindent értünk a mások beszélgetéséből. Egy közeli étterembe mentünk, és a beígért borjúsült helyett finom mócsingos pulykát kaptunk tésztával és valami vadas témával nyakon öntve. Nem igazán nyerte el a tetszésünket, de hát ők fizettek, és a jó társaság amúgy is kárpótolt minket a nem éppen felejthetetlen gasztronómiai (asztrológiai;)) élményért. Jót beszélgettünk az itteni élményeinkről, tapasztalatainkról. Mondták, hogy jövőre már tutorokat szeretnének az erasmus hallgatók mellé, akik atyáskodnának felettük, és mindenféle problémában segítenének nekik (már most is elkelt volna a segítség-megjegyzem:)).A "team"(balrol): Pascal (erasmus koordinàtor), Sandrina, Francisco, Alberto, Eddy, Jomagam, Maelinda és Maria Eléggé elhúzódott az ebéd, és a vizsga miatt egy kicsit már ideges voltam, de annyira azért nem, hogy ne ugorjak még el a boltba venni pár sört az esti bulihoz:).
Fél hatra mentünk az egyetemre, hogy az írásbeli előtt megejtsük gyorsan a szóbeli vizsgát is. Elég vicces volt. A tanárnő kérdéseit nagyon nehezen értettem meg, inkább csak úgy érzésből válaszoltam, többnyire eltaláltam mit szeretne. 10 perc szenvedés után utamra engedett. Ez is megvolt... Jöhetett az írásbeli. Ez is humoros volt, mert egy nagy része csak ixelgetős volt, de a kifejtős se volt annyira nehéz, mivel lehetett szótárat használni...:) Szóval ez is meglett, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy most már tudnék franciául. Sőt, ellenkezőleg.
A vizsga után ott volt mindenki az egyetem előtt, sok arccal rég nem találkoztam már, úgyhogy igazán jó volt újra látni a többieket. Az esti buli lehetőségéről kérdezgettem a őket, de igazán senki sem lelkesült a ötletért. Az azért hozzátartozik, hogy a spanyolok esetében ez koránt sem jelenti azt, hogy végül nem jönnek bulizni, csak ők éjfél körül szokták az ilyen dolgokat eldönteni:). Abban maradtam a csajokkal meg Rodrigoékkal, hogy majd hívnak ha van valami biztos. Addig is elmentünk a Pot au lait-be Annával, Melindával, Josephinenel, Carlossal, Javival és Christiannal. A srácok legnagyobb bánatomra bejelentették, hogy a héten nem tudnak bulizni jönni, mert pénteken és jövőhéten még van vizsgájuk, amire tanulni kell. Azért egy közös vacsorát lezsíroztunk szerdára. Közben Juan hívott, hogy mennek a Millenium nevezetű közeli zenés táncos mulatozóhelyre (ha jobban tetszik DISZKÓba:), de előtte még egy közeli albérletben készülnek rá az éjszakára. Ennek örömére gyorsan haza is ugrottam, ettem pár szendvicset, aztán irány vissza. 11-re be is értem. Egy egyetemhez közeli, számomra új, albérletben voltunk. Volt pár ismeretlen arc, de a többséget azért már láttam párszor. Spanyolok és olaszok, mint mindig:). Rodrigoval meg Juannal pörögtünk, közben megjöttek az olasz lányok is, akik legnagyobb sajnálatomra nem tudnak angolul, szóval nem is igazán tudtam kommunikálni velük. Manuval azt beszéltük meg, hogyha maradok a második félévre, akkor együtt keresünk új albit és valószínűleg Juan is csatlakozna hoznánk. Telt az idő, és már egy körül járhatott, mikor nekiindultunk. Örömömre közben Rocíoék is meggondolták magukat és úgy döntöttek mégiscsak velünk jönnek bulizni. Az egyetem elé hívtunk két 8 fős taxit, amikbe épphogy elfértünk, a csajok csak kicsit később jöttek. Jót elpörögtünk az oda úton is, azért már volt az arcunkban egy kis kraft:). A Milleniumba ingyen mehettünk be, mert Ricardo ismerte a kidobót és lezsírozta vele, hogy minket szegény erasmusosokat ugyan engedjen már be csak úgy. Minden jel szerint meglágyult a 2 méter feletti, legalább 130 kiló tiszta izom óriás szíve, mert nem kellett fizetnünk (na megvolt a népmesei elem is:). Nagyon hangulatos hely, arról nem is beszélve, hogy minden hétfőn a lányok buliját tartják, szóval volt felhozatal bőven. A kisteremben természetesen spanyol este volt (miért is ne:), de mi végül a nagyteremben kötöttünk ki. Közben Tetéék is csatlakoztak hozzánk, és ott voltunk kb. 3-4-ig. Egy pohár sör „csak” másfél euró volt, fogyott is rendesen:). Utána tettük át a székhelyünket a Kisterembe, ahol örül táncpartyt csaptunk:). Szerencsére addigra jó páran leléptek, úgyhogy helyünk is volt már táncolni. Nagyon pörögtem, oda-vissza megtáncoltattam a spanyol lányokat:):):). Képek a Milleniumbol:)
Végül fél6-6 körül jöttünk el. Úgy terveztem, hogy én félúton, közel hozzánk, kiszállok a taxiból és hazasétálok, de a csajok erősködtek, hogy menjek velük, aludjak ott. Ha már ilyen szépen kérik az embert nem lehet nemet mondani:). Miután megérkeztünk még Sara és Rocío főztek valamilyen tésztát, ami nem volt rossz ugyan de annyira nem is jött be nekem. Közben Sofia is hazaért, ő leakadt egy pasinál a Milleniumban, de úgy látszik semmi extra nem történt, mert 20 perccel utánunk már ő is megérkezett és röhögve mesélt a srcról, amiből én persze egy kukkot se értettem, mert spanyolul mondta. Juan közben bealudt a lányok szófáján, Rocío és Sara pedig balettelőadást rögtönzött. Sofia nagyon kivolt, röhögött mindenen:). Végül 7 körül tértünk nyugovóra, én a fenti lakásban aludtam Juan ágyában.

szerda, január 24, 2007

2007. január 16.-21., kedd-vasárnap tanulás ezerrel, angol vizsgák

Kedd
Ez a nap végig tanulással telt, mert rendesen el voltam maradva az angollal, a jövő heti franciára pedig még egy szót se tanultam... Persze egy kis net délután és egy film estére azért még belefért:). Melindával megnéztük a Torrente c. spanyol vígjáték második részét is. Nekem már olyan szintű kedvenc kezd lenni ennek az agyhalott, bunkó, igénytelen exzsarunak a sztorija, mint az Egészséges erotika vagy a Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Mindenkinek figyelmébe ajánlom, sőt kötelezően előírom, mint rosszkedv elleni receptet (a másik két említett filmmel egyetemben!!!). Melindának is nagyon tetszett, jó az ízlése:).

Szerda
Szokásos 11 körüli kelés (hiába próbálom, nem megy hamarabb, amit mondjuk nem is csodálok mivel éjszaka ritkán alszom el 1 előtt), aztán a lovak közé csaptam, mert most már nincs kecmec, holnap angol írásbeli! Lacit ma estére vártuk, be is futott fél 8 tájékán. Mivel ő már felmondta a szobáját decemberben, az én szobámban aludt a földön, hálózsákban. Kicsit szűkösen voltunk, de azért elfértünk. Este 2-ig toltam az angolt.

Csütörtök

6-kor keltünk, hogy a fél kilences vizsgakezdet előtt még átnézzünk egy s mást. A vizsga elég komoly volt, 3 és fél óráig tartott (ezzel még a három órás számvitel írásbeli szigorlatot is lepipálta). Gyakorlatilag mindent visszakérdezett a tanárnő, amit a félév során vettünk. Egyoldalas kereskedelmi levelet kellett írni, negatív válaszként egy fizetési feltételek megváltoztatását kérő megrendelőnek, valamint egy termékbemutató párbeszédjét, a franciául!!! megadott kifejezések használatával (szerencsére használhattunk francia szótárt) + rengeteg definíció, és néhány tesztfeladat. Elég jól sikerült, de konkrét eredményt még nem tudok. Neteztünk egy kicsit a vizsgát követően, aztán siettünk haza a pénteki szóbelire készülni. Azért Torrente barátunk ma is meglátogatott minket:).

Péntek

A vizsga 1-re volt megbeszélve, úgyhogy még az egész délelőtt ott volt, hogy csiszolgassuk tudásunkat. 4 cikkből kellett felkészülnünk, de igazából nem tudtuk, hogy milyen típusú vizsga vár ránk. Végül fél 2-kor kezdtünk, mert a tanárnő még egykor állt neki ebédelni. Lacinak még az elmaradt zh-t is meg kellett írnia, kettőnk közül pedig én vállaltam az első áldozat szerepét. Két cikkel kapcsolatban „beszélgettünk” kb. egy fél órát. A vizsga végén azt mondta Madame Pauhaut (asszem így hívják), hogy nyelvtanilag nagyjából okés voltam, a kiejtésem is zsír, de a folyékony beszéddel volt egy kis gond (ennyi alvással a hátam mögött nem csoda, hogy párszor lebokkótam-blokkónám merhát blokkónám:)). Vizsga után ismételten betámadtuk a számítógép termet, aztán Lacitól érzékeny búcsút vettünk, neki ennyi volt a belgiumi kint lét... Estére buli lehetőség mutatkozott, de én 6-kor egyszer csak bealudtam, és csak arra keltem fel 10-kor, hogy Melinda éppen indul a partyba. Én ma erre nem voltam képes (tudom, tudom papírnyúl vagyok...). Persze a négy óra délutáni alvás épp elég volt arra, hogy ne bírjak visszaaludni, kettőig szenvedtem, mire sikerült. Ennyi erővel épp a Carréban is lehettem volna... A szenvedésnek meg is lett az ára, mert lidérces álmom volt, és az éjszaka közepén arra keltem, hogy kivert a veríték, alig bírtam visszaaludni. Délelőtt is többször felébredtem és visszaaludtam, és iszonyat baromságokat álmodtam. Például azt , hogy Jászfényszarun a Samsung gyár előtti buszmegállóban hosszas társalgást folytatok Gyurcsányal... Összetegeződtünk és éles vitát folytattunk Magyarország fejlesztéspolitikájáról.... No comment.

Szombat

A „fantasztikus” péntek este után próbáltam nekiállni a franciának, nem túl nagy sikerrel. Ellenben sikeresen elbeszélgettük az időt Melindával, neki se ment a tanulás,mert ő meg kissé másnapos volt:). Azért valamire jutottam, ha másra nem hát arra, hogy mit kell majd vasárnap megtanulnom:).

Vasárnap

Tanulás, tanulás, tanulás. Ja és Torrente:).

kedd, január 16, 2007

2007. január 15., hétfö Tanulás, és végre találkozás a többiekkel

Ismét sikerült későn kelnem, majd a reggeli (ebéd:) után egy kis tanulást követően bementünk a suliba netezni (itthon persze továbbra sincs..) és a Nemzetközi kapcsolatok irodába is benéztünk Eddyékhez. Eléggé el voltak mind foglalva valamivel, de azért készséggel segítettek az ügyes bajos dolgainkban. Eddy megköszönte a szegedi képeslapot a karácsonyi és újévi jókívánságokkal, és egyúttal meghívott minket egy „utolsó vacsorára”, mielőtt végleg hazamennénk (remélem nekem ez még odébb lesz:). Jó két óra netezés után hazamentünk tanulni. Javival és Chritiannal még a hétvégén megbeszéltük, hogy a hétfői francia után találkozunk az egyetem előtt. Mi időben oda is értünk Melindával, de meglepődve tapasztaltuk, hogy sehol senki. Javi végül hamar megérkezett, Chris pedig a spanyol lányoktól kiabált le, hogy oda menjünk (a csajok az egyetemmel szemközti házban laknak). Jó volt újra találkozni velük, mind hiányoztak már nekem. Javival is nagyot ölelkeztünk, mondta, hogy fontos hírei vannak számomra, de a részletekbe nem mentünk bele. Christian és a lányok is örültek nekem, mint ahogy én is nekik:). Persze mindenki azt kérdezgette, hogy akkor most maradhatok-e a 2. félévre, de sajnos nem tudtam újat mondani nekik, csak azt, hogy még én is várok a válaszra. Rocíoéknál ott volt Juan, Manu, Rodrigo és Ricardo is, elhívtuk őket is egy sörre a Pot au lait-ba. A csajok végül nem jöttek, mert tanulniuk kell (kinek nem?). A pubban toltunk egy sört, és sokat beszélgettünk, hogy kinek hogy teltek az ünnepek. Meséltem a srácoknak, hogy karácsonyra tesóméktól megkaptam a Torrente című spanyol vígjátékot dvd-n, amin nagyon meglepődtek. Kiderült, hogy nekik is nagy kedvencük, úgyhogy innentől adva volt a téma:). Felhoztam a márciusi pesti Shakira koncertet is, amire Juan rögtön ráharapott, valószínűleg ő eljön majd hogy megmutassam neki „szeretett” fővárosunkat (mintha én ismerném...:). Közben még több spanyol és olasz arc tűnt fel a bárban, kezdett visszatérni belém az erasmus-érzés:)! Sajnos nem maradhattunk sokáig, hiszen mindenkinek rengeteget kell tanulnia. Végül fél 11-re értünk haza Melindával. Lementünk vacsorázni a konyhába, és kaja közben hallottuk, hogy valaki jött és Amina üresen maradt szobájába próbál bemenni, de alig találja a megfelelő kulcsot. Rögtön gondoltunk, hogy új lakótársat köszönthetünk. Melindát arra kértem, hogy tippelje meg az új jövevény nemzetiségét (bőrszínét:). Marokkóira tippelt, én pedig algírt vagy kongói mondtam, de abban egyetértettünk, hogy valahonnan Afrikából érkezhetett. Nem kellett sokat várnunk az igazságra, ugyanis az idegen pár perc elteltével kijött a konyhába. Legnagyobb megdöbbenésünkre egy középkorú fehér férfi állt az ajtóban. Lorenzonak hívják és spanyol. Még egy spanyol. Spanyolok mindenhol...:) Majdnem elröhögtük magunkat, hogy menyire mellélőttünk a tippünkkel, de azért visszafogtuk magunkat. Kiderült, hogy francia szakos tanár, és kisgyerekeket fog itt kint tanítani. Mondjuk angolul nem tud, nekünk meg ugye épp a francia a rákfenénk, de azért nagyjából megértettük egymást.
Melindával még elsztorizgattunk egyig, aztán nagy nehezen sikerült elaludnom.

hétfő, január 15, 2007

Comment:

Csak megy ez!:)
A decemberi lemaradàs hamarosan potolva lesz képekkel meg mindennel együtt, ugyhogy megéri vàrni. Egyelöre ennyi, csemegézzetek a frissitésekböl, ahogy kedvetek tartja! (a dec. 5-ei és 6-ai is brand new)
Köszönet a kitarto rajongoknak!!!:):):)

2007. január 14., vasárnap - tanulàs...

Semmi extra, többségében tanulással telt az idő. Este majdnem bementem a városba sörözni, Majdnem...

2007. január 13. szombat újra szokom már az itteni levegőt...

Nagy nehezen 11-kor sikerült kikászálódnom az ágyból, de már korábban hallottam, hogy lent a konyhában Melinda beszélget a tulajékkal. Nem igazán szeretem amikor itt vannak, de azért csak lementem megmutatni magam... Az asszonyról ismét megállapítottuk, hogy nem száz, szerencsétlen úgy rángatódzik, hogy csattog a foga. A fickó amúgy jó fej, eltekintve attól, hogy az ígéreteit csak szökő évente tartja meg. Kiderült, hogy Amina (a marokkói lakótársunk) időközben se szó se beszéd lelépett. Annyira nem rázott meg a hír, bár őt szerettük, kedves nő volt. Mindegy, most már legalább egy emberrel kevesebb után kell takarítanunk. 1 körül csak leléptek a háziak, úgyhogy meg tudtunk ebédelni. Kaja után bementünk a városba, mert venni kellett bérletet. És ha már ott voltunk szétnéztünk az üzletekben is. Én 4 körül még egy fél órára felnéztem a spanyol lányokhoz pofavizitre:). Csábítottam őket a pesti Shakira koncertre, úgy tűnt érdekli őket a téma, majd kiderül mi lesz belőle. Hávárjú, hávárjú, hogytelt a hálidéj, és egyéb hasonló érdekes kérdések cikáztak a levegőben:). Sajnos nekik is tanulniuk kell, ezért nem maradhatta sokáig. 5-re már otthon is voltam és tanulás helyett elindítottam egy dvd maratont a vadi új laptopomon... Végül 1 körül feküdtem le, nuku tanulással.

2007. Januàr 12.,péntek - Visszaút









Indulás előtt kettős érzés kavargott bennem, mert egyrészt már mehetnékem volt, hiszen hiányoznak a belgiumi arcok, másrészt viszont nagyon jó volt otthon is, és nehéz újra elszakadni az otthon melegétől, még ha csak ilyen rövid időre is.
Már két órával a repülő indulása előtt megérkeztünk Ferihegyre. Anyummal ittunk egy 490 forintos kávét a reptéri bárban, aztán becsekkoltam és már csak a kapumegnyitást vártuk. Közben Melinda is megérkezett apukájával. Az érzékeny :) búcsúzkodás után következhetett a beszállás. A repülőn gyorsan befoglaltam egy ablak melletti helyet, sikerült is pár jobb képet készítenem fentről (lásd lejjebb:)). Indulásnál a pilóta előre szólt, hogy a fel- és leszállásnál számíthatunk egy kis „vidámparki élményre” - hogy az ő szavaival éljek. A felszállás tényleg elég rázós volt, hiába no, 120 kilométeres széllel szemben nem könnyű repülni (hogy mást ne is említsek...:)). Maga az út olyan sima volt, hogy még el is aludtam volna, ha nem épp akkor ér oda hozzám a kirakodóvásár, és nem kiabálja a fülembe a „kedves” stewardess, hogy kérek-e kávét 4 euróért... Belgium fölé érve, megkezdve a leszállást, szépen el is tűnt a Nap és komoly borulásba érkeztünk. A viharfelhők között már komolyabban dobálódzott a gép, biztos ami biztos el is hadartam egy miatyánkot... A leszállás végül sima volt és Charleroi reptere ismerősként fogadott bennünket. Az eső, hűen Belgiumhoz, természetesen szitált, de egyébként nem volt hideg. 5 perc várakozás után már indult is a buszunk a vasútállomásra, ott pedig alig 20 percet kellett várni a vonatunkra, úgyhogy már 8 előtt megérkeztünk liégei otthonunkba. Természetesen a már-már feledésbe merült itteni állapotok fogadtak minket (gyanús szagok a konyhában, kosz és persze Tresor „barátunk”) Mindkettőnket kifárasztott az utazás, ezért nem mentünk sehova (bár volt meghívásunk...:)), inkább megnéztünk egy dvd-t (ollé Torrente!!!:).Tresor természetesen gondoskodott róla, hogy ne legyen gondtalan az éjszakánk. Filmezés közben bekopogtatott és Melindára két idióta, igénytelen övet próbált rátukmálni, nekem meg farmerokat, nyakkendőket meg egy használt dzsekit kínálgatott... Hihetetlen, de ez van. „Home, sweet home”...

Képek késöbb...

2006. december 17. vasàrnap - Brüsszel!!!

EEEEEEEEEEEEEEEEz igen. Erre mondom én azt, hogy ilyen orszàgot szeretnék!!!:) Fantasztikus, gyönyörü, leirhatatlanul szép volt Brüsszel karàcsonyi arca. Délutàn még megnéztük Melindàval az Atomiumot is, aztàn este 8-ig jàrtuk a kivilàgitott tömött utcàkat és az üzleteket a belvàrosban. A fötéren fényjàtok volt, amihez külön hozzà komponàlt zene szolt. Rögtön karàcsonyi hangulatom tàmadt! Este 9-re értünk vissza Liégebe és a vasutàllomàsrol rögtön egy olasz pizzeriàba mentünk, amolyan Karàcsony elötti bucsutalàlkàra. Majd' éjfél volt mire hazaértünk, még egy kicsit tanultam a hétföi angoldogàra aztàn pihi.

2006. december 16. szombat

Mit lehet tenni egy ilyen péntek este utàn? Nyugi, pihi, semmi aktivkodàs:).

2006. december 15. péntek -HEC bàl

Nagyon nagy buli volt a spa-i kaszinoban. Ismétt megmutattuk, hogy mulatnak az erasmusosok...:) Az odaut majd egy ora volt busszal, visszafelé jövet még a Carrét is megjàrtuk, valamikor 7 és 8 között keveredtem haza...:)

2006. december 11.- 14. VIZSGÁK ÉS PREZENTÁCIÓK MINDEN MENNYISÉGBEN!!!

Kedden service marketingből kellett prezentálnom a könyv rám eső részét, majd óra után frissen gyorsan le is vizsgáztatott minket a tanárnő. Nem mondhatni, hogy nehéz vizsga volt, pláne, hogy még jegyzetet is használhattunk a felkészüléshez. Természetesen mindannyiunknak sikerült (ha jól emlékszem 14-est kaptam).

Szerdán reggel international marketingből kellett bemutatnunk a prezentációnkat. Magyarország nemzetközi marketingje, országimázs építése volt a témánk. Erre tényleg sokat készültünk, és azt hiszem sikerült is ütős anyagot összeraknunk, legalábbis a csoporttársak és a tanár elismerő szavai ezt támasztották alá. Érdekes volt, hogy gyakorlatilag minden Magyarországgal kapcsolatos infó új volt számukra, és igen nagyokat néztek mikor a híres magyarok között megemlítettük, hogy Hálivúd alapítói gyakorlatilag mind magyarok voltak és például a Simpson család is magyar producerrel büszkélkedhet (Csupó Gábor!!!). Délután újabb vizsga várt ránk: Current economic issues. Mivel minden energiánkat a mai kiselőadásba fektettük, a Cei felejtős maradt, szóval csak a szürkeállományunk rejtett tartalékaiban bízhattunk. És nem hiába! Nulla tanulással sikerült korrekt eredményt kihoznunk (azt hiszem 16-ost kaptam). Bízom benne, hogy ez a mi képességeinket dicséri és nem az itteni követelmények a gyengék!:)
Szerda este jàtszottuk idei utolso meccsünkte a La Carré IOT csapatàval. Végre kedvünkre valo ellenfelet kaptunk, olyanokat akik azért még tudtak focizni, de nem izzasztottak meg minket (az se jo, ha mar tul bénàk, az elöttünk jàtszo ,csapat példàul kb. 30-0-ra nyert egy olyan meccsen, ami közelröl sem hasonlitott futtbalra...). Nem jàtszottunk tul jol, idönként kifejezetten indiszponàltak voltak a sràcok, de igy is könnyedén nyertünk 16-3-ra (a 3 gol a sràcok pillanatnyi rövidzàrlatainak köszönhetö, talàn egy lett volna védhetö). Azért nem unatkoztam, egy két komolyabb védéssel azért megmutattam magam, bàr ez a meccs most tényleg nem rolam szolt:). Jok vagyunk na, nincs mit ezen szépiteni:). Mostmàr "szurkolotàborunk" is volt Melinda és Dario személyében:).

Csütörtökön 10-től írtuk az audit marketinget, ami szintén nem tűnt nehéznek (eredményt nem tudok, de meglepődnék, ha nem sikerült volna...). Utána Laci ment franciából vizsgázni, én pedig elkísértem, hogy addig tudjak netezni a gépén az egyetem vezeték nélküli hálózatán. Találkoztam Christiannal is és megvettük a holnapi HEC (az egyetem közgáz kara) bálra a jegyeinket. Lacitól érzékeny búcsút vettünk, mert ő már ma hazalépett Magyarhonba. Mi Melindával kimentünk a Corába és megejtettük a karácsonyi nagybevásárlást.

2006. december 9-10. -TANULÁS EZERREL!!!!!

Tanulàs, tanulàs, tanulàs...

2006. dec. 8., péntek HUNGARIAN PARTY

Még csütörtökön mindenkit felhívtunk, vagy sms-en értesítettünk a magyar buliról. Kb. 22-25 emberre számoltunk, nem akartunk „mindenkit” meghívni, csak azokat, akikkel az eleje óta jóban vagyunk, és akiket igazán kedvelünk. Persze kisebb bonyodalmak itt is voltak, mert kiderült, hogy Carlosék „ellen bulit” szerveztek, nem tudva a mi terveinkről (jó kifogás...:). Ezért le kellett mondanunk Carlos, Ola, Johanna és Tomek társaságáról. Délután elmentünk a Carrefourba bevásárolni, mindent ami kell a gulyásleveshez és a fasírthoz (ez lesz az esti menü:). Sikerült 40 eurónyit bevásárolnunk, de úgy voltunk vele, hogy majd otthon leszámoljuk a Külügyminisztériumnál (vagy mit tudom én hol) országimázs építés címszó alatt:).
A díszes társaság 11-re volt hivatott megérkezni, mi pedig az eredeti 9 óra helyett csak 10-kor láttunk neki a főzésnek. Persze 11-kor még Annáékon kívül nem volt senki se. A helyzet izgalmasra fordult, mert ott derült ki, hogy Josephináék spanyol lakótársnőjének épp névnapja van és ő is idehívta a barátait (jogában áll, hisz ez az ő albérlete...), mi persze attól tartottunk, hogy arra nem jogosultak fogják betömni a burájukba a mi isteni magyar főztünket. Közben az is kiderült, hogy Carlosék mellett Christianra se számíthatunk, mert a barátnőjével elutazott Párizsba, és a spanyol lányok is bemondták az unalmast, tanulás általi végelgyengülésre hivatkozva. Mit tehet az ember ilyenkor? Semmit. Mi csak bőszen főztünk tovább és reméltük, hogy valaki azért majd meg is eszi..
A leves nem tűnt soknak, de fasírozottból sikerült óriási adagot kisütni. Ez volt életem első gulyása, és őszintén szólva nem is sikerült a legjobban (nekem nem jött be), bár Melindáék dicsérték. A fasírttal se volt még gondom korábban, ennek ellenére kifejezetten finom lett, jó fűszeres, ahogy azt kell:). Végül a maradék társaságból mindenki megérkezett és a konyhába félrevonulva megejtettük a vacsorát. Szigorúan pálinkával kezdtünk, MINDENKINEK kötelező volt először letolni egy felest. Az arcok magukért beszéltek:). Aztán jöhetett a gulyásleves. Meglepő módon nagyon ízlett nekik, a többség kétszer is szedett. Pat és Olivier furcsállták a paprikát benne, mondták, hogy ők nem ismerik ezt a fűszert (boldogok a lelki szegények...:). Egyedül az olasz lányok húzgálták a szájuk szélét, de hát istenem, nem kötelező szeretni a magyar konyhát (bár erősen ajánlott!!!). Legnagyobb örömömre Javinak ízlett a legjobban, legalább háromszor szedett belőle. Szinte kötelességének érezte, hogy mindet megegye:). Mindenesetre nekem őszintének tűntek a dicsérő szavak:). Aztán szépen beszivárgott a litván, lett, görög nemzetiségű szabadcsapat is, de nem bántuk, mivel amúgy is 25 emberre számoltunk, és a hiányzók nélkül jutott nekik is bőven. Lukasnak nagyon bejött a pálinka és a levest is erősen szerette:). A fasírozottat úgy elkapkodták, mint „gyöngytyúk a langyos taknyot”- csak hogy ismét merítsek vidéki barátunk humorkulacsából:). Mire észhez kaptam, hogy leküldjek párat a pálinka által előkészített terepre, már alig volt belőle. Ennél nagyobb elismerés nincs egy szakács számára!
Ezután a főzés fáradalmaiból felszabadulva, és a siker adta újult energiával belevetettem magam a buliba. Csatlakoztunk a nappaliban felgyülemlett tömeghez, akiknek kb. 90 százalékát ismertem is, és indulhatott a buli. Annával, Melindával, Caterinával és Ritával „ki tud csúnyább arcot vágni” versenyt rögtönöztünk. Nálam Caterina nyert, mert valami isten adta képességnek köszönhetően ki tudja fordítani a szemhéját, ami olyan szinten volt undorító, hogy erről most inkább nem is közölnék fotókat. A többieket pontozhatjátok a képek alapján (a hozzászólások rovatban várom a véleményeket!!!) Kb. kettőig itt nyomultunk, aztán a Carré felé vettük utunkat. Itt a megszokott partihelyen kötöttünk ki a paki mellett. Jól sikerült kis este volt, reggel 6 körül vettem haza az irányt.
Fözzünk vazze? Fözzünk vazze.A diszes tàrsasàg:Arcok a pàlesz utàn:)Megy a zaba ezerrel:)Nagy pusztitàs történt itten...:)Igyunk erre is:)Felhivnàm mindenki figyelmét a bal szélen làthato ifjura, aki ugy néz ki, mint egy down-koros kinai, pedig portugàl szegényAnnàval jo képet vàgtunk a bulihoz:)Egészségetekre!:)

2006. dec. 6., szerda

Ez a szerda nekem nem jött be... Most már igazán tanulni kell(ene), és a hétfő esti kirohanásom csak távolabb sodort ettől a céltól, úgyhogy most már jófiúnak kellett lennem. Arról nem is beszélve, hogy péntek estére terveztük a nagy durranást, a Hungarian Party-t!!! Mivel a mi albérletünkben bajosan férnénk el, meg nem is szívesen villogok vele, a lengyel albira gondoltunk, mint potenciális helyszínre. Szerencsére Annáék maximálisan támogatták az elképzelésünket, úgyhogy francia után meg is tudtuk beszélni a részleteket. Egyúttal meg is hívtuk azokat, akikkel találkoztunk.

2006. dec. 5., kedd az a fránya másnap...

Mivel tegnap sikerült alaposan felöntenem a garatra borítékolható volt, hogy a mai nap nem a pörgésről fog szólni. Be is jött a papírforma, egész nap az ágyban „hánykolódtam”...:)

péntek, december 15, 2006

2006. december 4. hétfö Saint Nicolas:)

Szokàsosan oràim voltak fél 11-töl 4-ig, utàna franciàra nem mentem be, inkàbb neteztem egy kicsit, meg bevàsàroltam. Itt a Mikulàs (Saint Nikolas) két napos örületet jelent, amikor a fiatalok ellepik a Carrét és suliba se kell menniük (hivatalosan persze kellene, de a tanàrok mindenkinek elnézik a hiànyzàst-tetszik ez a hozzààllàs:). Estére természetesen mi se hagyhattuk ki a Carrét:)! Rangàék elmondàsa szerint ezt làtni kellett!!! 10-kor talàlkoztunk Carlossal és Christiannal a Katedràlisnàl. Mindenhol fiatalok voltak és mindenkin az az idiota, kipingàlt, koszos, igénytelen (eredetileg) fehér köpeny volt, amit egyébként csak elvétve làtni egy-egy emberen (Laci talàloan a helyi Ku Klux Klan felvonulàsàhoz hasonlitotta az egészet, kivéve, hogy nincs csukja a fejükön). Elég bizarr làtvàny volt az màr biztos. A Carré olyan szinten tele volt, hogy csak tolakodva tudtàl elore jutni, és ahogy lökdöstük egymàst az elörejutàsért küzdve jopàran felkaptàk a vizet és szövegeltek. Tele volt flugosokkal, egy csomo verekedés volt az utcàn. Nem igazàn élveztük a szitut, igyekeztünk együtt maradni. A közbiztonsàg ezen az estén a Carrén kivül rekedt, egyetlen rendört se lehetett làtni a tömegben. Ahhoz, hogy élvezhessük ezt az estét inni kellett, mint ahogy azt mindenki tette. Nekem a végére azért sikerült jol érezni magamat:). Összességében nem volt tul jo party, végig az utcàn voltunk, és a többiek is elég hamar leléptek. Mi Melindàval az elsö busszal mentünk haza. (képek késöbb:)

2006. december 1.-3. péntek, szombat; vasàrnap - csendes hétvége otthon

Koràbban ugy volt, hogy mindhàrman megyünk Eindhovenbe, mert Melindàt meghivta egy volt osztàlytàrsa és mi is becsatlakoztunk volna, de végül nem talàltunk olcso szàllàst ezért csak ö ment el. Mi Lacival otthon töltöttük a hétvégét, tanulgattunk, filmeket néztünk, meg aludtunk sokat. Nekem a gyomrom vacakodott még pénteken, meg szombaton is, ugyhogy ez is hozzàjàrult ahhoz, hogy nem mentem sehova a hétvégén (annak ellenére, hogy hivtak:).

2006. november 28.-30., kedd-szerda-csütörtök

Kedd

Reggel ujabb elöadàs az IW keretében, ez màr sokkal érdekesebb volt. Angol nyelven adott elö egy belga segélyezési szervezet vezetöje arrol, hogy hogyan is zajlik a segélyszàllitmànyok elosztàsa, koordinàlàsa.
Utàna angolunk volt, majd pedig netezni probàltam, de egyre nehezebb itt géphez jutni, mert az itteni kb. 12-böl nagyjàbol màr csak 3-4 müködik rendesen, a többit mindig ujra kell inditani...
Este megint mentem kosarazni, mostmàr fizikailag elég jol birtam, csak a végére fulladtam ki, meg a jàték is egyre jobban megy:)!
Kosàr utàn hazamentem vacsoràzni, meg zuhanyozni, aztàn iràny a belga hàziparty! Laci is velem tartott, kb. 11-re értünk oda. Addigra màr igen jo volt a közhangulat. Ranga meg Thomas tukmàltàk belém a belga sört (Leffe:)! Jo buli volt, sok helyi arccal, spanyol zenével, sombreroval:). Utàna Rangaàval még 2 körül bementünk a Carréba (Laci hazalépett) és ott folytattuk a pörgést. Végül Rangànàl aludtam:).

Szerda

Dél körül keltünk Rangàval. Reggelire megtette egy kis narancslé, mellette dumàltunk még a lakotàrsaival , aztàn 2 körül hazavitt kocsival. Otthon ettem egy kicsit, aztàn francia elött még bementem netezni a suliba. Estére vacsorameghivàsom volt a magyar lànyoktol (még mult pénteken hivtak meg), de lemondtam, mert eléggé fàradt voltam a tegnap este utàn. Szoval ez a szerda is csendesen telt, mert mindenki a holnapi portugàl-brazil bulira tartogatta az energiàjàt:).

Csütörtök

Reggel international marketing volt (tegnaprol lett àtrakva-hàl' istennek:). Utàna elmentem bérletet venni, aztàn haza ebédelni. Egykor talàlkoztunk a többi erasmusossal a suli udvaràban, mert az IW keretében hajokiràndulàs volt a programon:). Kb. két oràs hajokàzàs volt, ami nagyon tetszett. Szép volt az idö is és Liége is teljesen màsik (szebbik) arcàt mutatta a folyorol nézve (és még bàr is volt a hajon- bàr ne lett volna:):).
Az iskolànk erasmusosai: balrol: Francisco, Laci, Alberto, Maria, egy idiota magyar kölök, Sambria és MelindaMi, magyarokMint emlitettem volt büfé...2in1:)- vilàghàborus emlékmü és vihartorony
Este a spanyol lànyok albijàban volt a talàkozo, amikor fél 11 körül megérkeztem még nagyban vacsoràztak. Utàna elkezdtünk iszogatni és Carlosék is beugrottak. Németorszàgbol jött hàrom ottani erasmusos haverjuk, velük beszélgettem. Ejfél körül indultunk el a Carréba, a Smileba, itt volt a portugàl party. Rita és Caterina portugàl vàlogatott sàllal feszitettek, amit le is nyultam gyorsan és utàna màr én feszitettem benne:). Az egyik bàrban a lànyok ismerték a csapos sràcot koràbbrol, aki ugy be volt màr rugva, hogy ingyen öntögette nekünk a piàkat:). Amugy valami gond volt a gyomrommal, a közérzetem se volt a legjobb, ugyhogy nem volt a legjobb buli. Nem is maradtam sokàig, az elsö busszal hazajöttem.

2006. november 27.; hétfö International Week kezdödött

A buszvezetök ujabb sztràjkja köszöntött minket ezen a napon. International Week kezdödött a sulinkban, melynek keretében egész héten elöadàsok és különbözö programok voltak a sulinkban és mi mint ersmusosok mindre hivatalosak voltunk. A hivatalos megnyitot fogadàs követte, ahol volt mit ennünk és innunk is:). Mi erösen az ivàsra helyeztük a hangsulyt és Alberto, Francisco meg Paola rendesen be is piàltak. En is megittam vagy egy fél liter bort, de mellé betoltam vagy 5-6 szendvicset is, ugyhogy nem tett be:). A tanàrok egy része egyre ferdébb szemmel nézett rànk (föleg a kinai tanàr), mert a sràcok nagyon hangulatba jöttek, Paolàrol nem is beszélve:). Bàr az is igaz, hogy volt olyan tanàr, aki gyakorlatilag részegen jött oda hozzànk üdvözölni minket:):):)! Utàna beültünk egy tökunalmas elöadàsra, amiben Liége adottsàgait fényezték, kb. mintha ez lenne a kànaàn (csak azt nem tudom, hogy akkor miért itt az egyik legmagasabb a munkanélküliségi ràta egész Belgiumban...). Pluszba még ràadàsul franciàul is karattyolt a ficko (eredetileg angol nyelvü elöadàs lett volna...,de legalàbb a powerpoint angolul volt)! Este francia utàn a sràcokkal egy szabadtéri betonpàlyàn fociztunk 9-töl fél 11-ig, az idö is pont jo volt hozzà. Utàna busz hijjàn hazasétàltam...

csütörtök, december 14, 2006

2006. november 24. péntek Elhagyott a joszerencsém

Igen, elhagyott, mert reggel suliba menet sikerült kutyasz..ba lépnem... Különben az a csoda, hogy eddig megusztam, mert itt tele vannak aknàzva az utcàk, nem szokàsuk eltakaritani a hàzi kedvencük utàn.
Service marketing utàn beültünk a sarki pubba Mariaval és Charlieval (ök a belga csopottàrsnöim:) egy sörre. Maria meghivott jövöhétre a hàzibulijàba. Nem utasithattam vissza az invitàlàsàt, meghàt belga hàzibuliban se voltam még, azt is ki kéne probàlni:). Délutàn neteztünk, az otthoni tanulnivalokat töltögettem le (volt mit...). 6 körül mentünk haza és a buszmegàllohoz közek ismét szemtanui lehettünk egy utcai verekedésnek. Most a vàltozatossàg kedvéért egy arab ütötte a nöjét, két "afrobelga" vàlasztotta szét öket... Beteg egy tàrsadalom az itteni, életemben nem làttam még verekedést az utcàn, itt meg szinte minden napra jut egy. Hazaugrottam enni, aztàn màr indultunk is vissza Lacival focizni. A sràcok kibéreltek egy tornatermet egy oràra a belvàrosban, ott jàtszottunk. Nem volt rossz, bàr a 2 eurot azért sokalltam egy ora kapuban àlldogàlàsért:). Mindenesetre megint erösödött az a véleményem, hogy a spanyoloknak a vérében van a foci. A labdalevétel, a cselek, a rövidpasszos jàték készség szinten megy mindegyiküknek (persze Ricsi mindet kenterbe vàgnà:).
Foci utàn ujra haza, gyors vacsora és zuhany, aztàn tizenegy körül iràny a Superkot, ahol megint oriàs hàzibuli vàrt rànk. Amikor odaértem még alig voltak pàran, föleg olaszok, közülük meg nem ismerek annyi mindenkit, de alig telt féloràba, hogy megteljen a hàz. Totàl fullon volt a kérò, gyakorlatilag csak Christianék nem voltak ott.
Na ilyen a Superkot amikor megtelik:)
Juanékkal beszélgettem és meghivott àprilisra Sevillàba, mert akkor ott valami nagy helyi fiesta van amit nem szabad kihagyni, plusz a faterja is a kampàny kellös közepén lesz (polgàrmester jelölt:). Természetesen elfogadtam a meghivàst, remélem addig nem feletkezik el rola...:)! Ahogy beszélgettem a többiekkel meglepödve tapasztaltam, hogy a buszon alvos sztorijaimat màr màsoktol hallom vissza:)! Marta kiütötte magàt, öt àpolgattuk a lànyokkal a hàz elött, aztàn egy taxit hivtak és hazavitték. Utàna, zene hijjàn, Darìo meg Rafi elkezdték adni az ütemet bent a kotban, a spanyol lànyok pedig énekelni kezdtek. Beszàlltam én is a tapsolàsba, adtuk neki a ritmust rendesen, nagyon kiràly volt! 4-ig maradtam a Superkotban, utàna iràny a Carré. Itt talàlkoztam màr Melindàval meg Christianékkal is. A Soleil elött tömörültünk, de én nem pörögtem annyira. 6-ig elszenvedtem, aztàn haza az elsö buszok egyikével. Volt màr jobb is...

csütörtök, december 07, 2006

2006. november 22.; szerda a La Carré IOT ujabb skalpja:):):):)

A La Carré IOT csapata(a legjobb recept: végy egy magyar kapust és mellé sok-sok spanyol mezönyjàtékost:):):)
A nap gyakorlatilag fontosabb történések nélkül csordogàlt, ugyhogy inkàbb rà is térnék az esti meccs beszàmolojàra!:) Ismét 10-kor kezdtünk, és màr a bemelegitésnél làtszott, hogy a mostani ellenfél a multkorinàl is keményebb lesz (egy apro, àm annàl meghökkentöbb momentum volt, amikor a meccs elött egy "segitöjük" behozta a szereléseiket egy làdàban, mi meg csak lestünk a szedett vedett poloinkban:). Nagyon jol kezdtünk, a sràcok iszonyatosan jol védekeztek, szinte semmi védenivalom nem akadt az elsö tiz percban, bàr a komoly veszteséget szenvedtünk, amikor a biro végleg cserével kiàllitotta egyik legjobbunkat. De mi harcoltunk tovàbb, aminek 2 gyönyörü rövidpasszos jàtékbol született gol lett az eredménye!!! Idönként élmény nézni, ahogy a sràcok jàtszanak. Az a legkevesebb, hogy a labda levétele és a pontos passzolàs alapkészségnek szàmit mindegyiküknél (persze Ricsi szintjét egyiköjük se közeliti meg:), de olyan vàratlan megoldàsokra, cselekre képesek, ami még a semleges kb. 6 fös nézösereget is egyértelmüen a mi oldalunkra àllitotta, olykor még egy-egy ollé is elhangzott az oldalvonalrol:). 3-0-às àllàsnàl az ellenfél kapott egy jogos büntetöt, aminél sajnos esélyem se volt, nem sikerült ràéreznem az irànyra. Egy nagy védésem azért volt az elsö félidöben; amikor egy tàvoli, fedésböl érkezö sarokra taro lövést làbbal toltam ki a sarokbol :). A sràcok baràmoltak mégegyet, de sajnos az ellenfélnek is sikerült szépiteni. Egy elvesztett labda utàn 2 az 1-ben jöttek kapura, esélytelen voltam. A 2. félidöt a biztos vezetés ellenére valamiért idegesen és kapkodva kezdtük, aminek az lett az eredménye, hogy kaptunk egy gyors golt (4-3) és innentöl kezdve màr meleg volt a pite (talàn kicsit én is benne voltam a golban). A védekezésünk akadozott, fàradtak a fiuk, amit csak tetézett az, amikor a biro mégegy jàtékosunkat kiàllitotta (megjegyzem teljesen jogtalanul!!!). Az egész meccs amugy tiszta idegbajos volt. A biro minden kis szart befujt, a sràcok meg folyamatosan szövegeltek, alig birtam öket nyugalomra inteni (hiàba, a spanyol vér:). Az egész màsodik jàtékrészben sokkal több munkàm volt màr, az utolso 10 perc pedig maga volt a pokol. Legalàbb 4-5 komolyabb védésre volt szükség, hogy tartsuk az eredményt. Foggal körömmel küzdöttek a sràcok és én is igyekeztem mindent beleadni, hogy legalàbb rajtam ne muljon. Az utolso màsodpercekben még làbbal védtem egy sarokra helyezett lövést egy szöglet utàni szituàciban és ezzel vége is lett a meccsnek. Ünnepelésre nem volt idö a pàlyàn, mert rohannunk kellett, hogy elérjük az utolso buszt visszafelé. Egy nàlunk valoszinüleg jobb csapatot sikerült legyöznünk és szerencsére én is hozzàjàrulhattam a sikerhez:). Szép este volt, kàr lett volna egy fàraszto bulival elrontani:). (talàn ez volt az elsö buli nélkül àtvészelt szerdàm itt kint..., hiàba, igéret szép szo:)

2006. november 19-21., vasàrnap, hétfö, kedd - hmm... mit is mondhatnék... :)

A vasàrnap otthoni pihenéssel telt, amit egy kis tanulàssal füszereztem. Leginkàbb az olvasàs hàtràltat a tanulàsban, mert amig van valami màs, amit olvashatok, addig nem fekszenek a tananyagok... (màrpedig van mivel elcsapnom az idöt, mert Paul Johnson Ertelmiségiek cimü könyvévél elég lassan haladok, plusz még a régebbi hvg-kben is vannak ràm vàro cikkek...:)

Hétfön megintcsak suli volt fél 11-töl 4-ig, utàna francia 6-tol 8-ig, utàna pedig haza hullafàradtan, és semmi produktiv tevékenység...

Kedden napközben volt egy angol, meg utàna némi netezés, aztàn 6-ra mentem kosarazni!!!
Fizikailag még most se voltam toppon, azért a jàtékom màr hasonlitott a kosàrlabdàzàshoz. Lassan, de biztosan kezdek belejönni, bàr azért csodàkat nem vàrok a heti egy edzéstöl:).

szerda, december 06, 2006

2006. november 26., vasàrnap - Luxemburg!!! (nyugi a többi is be lesz potolva csak gondoltam ez igy nem mehet tovabb...)

Melindàval és egy német lànnyal a francia csoportunkbol (Daniella) fogtuk magunkat és egy napra àtmentünk Luxemburgba. Röviden tömören: fantasztikusan szép volt!!! Ime a képek: